Alapítói kör és célok
Az 1850-ben alapított Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara (BKIK 66,67% tulajdonrész), a Kereskedők és Vendéglátók Országos Szövetsége (KISOSZ 16,67%) és a Magyar Iparszövetség (OKISZ 16,67%) stratégiájának egyaránt fontos, közös eleme a tagságuknak, a vállalkozásoknak nyújtott szolgáltatások mennyiségének és minőségének fejlesztése.
Szintén közös céljuk a magyarországi vállalkozások üzleti környezetének kialakításában fontos szerepet betöltő döntéshozók szakmai érvekkel történő befolyásolása. Ezen célok megvalósításához a fejlett nyugati gazdasági kultúrában elengedhetetlen az „evidence-based” szemlélet és érvelés kialakítása, mely a nyújtott szolgáltatások és a lobbizási tevékenység tudományos alapossággal alátámasztott kutatási eredményekre épülését jelenti.
Az általános gazdasági érdekeket képviselő tevékenységük alátámasztása mind a BKIK, mind a két alapító szervezeti partnere, az OKISZ és a KISIOSZ részéről is jelentős szellemi hátteret kíván meg, hiszen véleményüknek, állásfoglalásaiknak ki kell állnia az – esetleg ellenérdekelt - szervezetek kritikáját, a különféle döntéshozó testületek vitáját és a nyilvánosság próbáját is.

A fenti kihívások miatt is fontos az Alapítóknak, hogy egy szervezeti oldalról is megjelenő kutató műhely szellemi kapacitása álljon rendelkezésükre, amely Stratégiáik gondolataival összhangban lehetővé teszi az egyes szakkérdések gyors, pontos megválaszolását.